#213

Egy éve ilyenkor repültél ki.Jegyzi meg a Másik halkan, szinte mormogja, miközben visszateszi a kesztyűtartóba az öngyújtót és úgy 3 centire lehúzza az ablakot. A szél befúj pár tehetetlen hópelyhet, hátra az ülésekre, de nem érdekel. Méghogy tavasz van...Nehogy azt hidd, hogy nincsenek terveim. Talán zavaromban teszem hozzá, kifogásképp és ráteszem a kezeimet a kormányra. Érzem, hogy a szemembe akar nézni és tekintetével az arcomat fürkészi, így egyenesen az arcába nézek.Tudom, egyetem, utazás, a nyár...Megszívja a cigijét, elfordul és a lehúzott ablakrésen kifújja a füstöt, majd folytatja....érződik rajtad, hogy nem érzel sok keresnivalót itthon, anélkül a havi két kávézás nélkül simán ellennél, vagy mondhatnám úgy is, hogy az nem sokat tesz hozzá... semmihez. Átnyújtja a cigit, szemöldökfelhúzással nyomatékosítja a kimondatlant...Tudom, hogy nem érzi úgy, hogy túlreagálnék bármit is vagy apátiába esnék, és nem azért tudom, mert nem panaszkodik, hanem egyszerűen mert mindig megért. A kapcsolatunk is ezért egymillió dolláros. Úgy másfél percig teljes a csend. Nem frusztrál. Nem érzem, hogy mondanom kéne valamit, bekéne tölteni az űrt. Belefeledkezem abba, hogy csak bámulom a visszapillantóból a villanyoszlopot és ahogy a lámpafénynél kavarog a porhó.Annyi minden történik, kisszerű dolgok, amiket látni kell mindenképp. Mint az a kiságy összeszerelés a minap. Szerintem van jelentősége... annak is, hogy mikor találkozol vele. Egyikőtök részéről sem tudatos és ez a bája. Bár a hibája is, mert nem mentek vele semmire. A véletlen. Tudom, hogy te nem hiszel ebben, de tudod, hogy én sem úgy értem... Közben kiveszi a spanglit a kezemből és bekapcsolja a rádiót. Piros riasztás a Dunántúlon. Ne üljenek autóba.Így kell kockáztatni, nyuszi! Majd hirtelen kiszáll és bebassza maga mögött az anyósülés ajtaját, hátra se néz, csak besétál a kapun. Tisztára Ian Curtis, ha meglenne cd-n akkor most bejátszanám... de benne semmi Joy Division-ös nincs, nem is méltó rá, a HATE felirat is az én kabátomat díszíti... de méginkább úgy érzem most Example-t kell bömböltetni csutkán, míg a március tizenötödikébe vezető útra hajtok a dági dombon. Egy komplett képzavar a Másik is. A hülye Jim Carry-es álmaival, az unokahúgával készített csajozós képeivel, a népi sváb bölcsességeivel, de legfőképp a vörös hajával... Még elmélkedek pár percet a feljárón, de csak ugyanazokat a haszontalan köröket futom, így elfordítom a slusszkulcsot és rátolatok a főútra. Kapitalizmus. Materializmus. Egy filozófiai kurzus mindenesetre rámférne, valami intellektuális szoftverfrissítes, valami merőben új megközelítés a nosztalgikus környezetben, lekell, hogy forráztassam a gondolataimat, Nietzsche-vel, Kierkegaard-dal, Heidegger-rel... de leginkább Vele. Ahogy a nyelvemre interpretálja a nagy igazságokat, amire azt mondom, zseniális, tény és megdönthetetlen. Azzal, aki fél perc alatt le tud nyűgözni és képes arra hogy tereljen. Ennél égetőbben még sosem éreztem, hogy szükségem van a vele való interakcióra. Mondania kell valamit, ami azt az illúziót kelti, hogy van miért bármi is... És ha már Ő sem képes arra, hogy biztosítson egy okot, motivációt a továbbiakhoz, na az, az lesz a paradigmaváltás.