Your anxiety is calling you vol.2

És most csend van. Látom ahogyan a távolban autók makettként suhannak el. A város a hetvenkettedikről csak egy terepasztal.
Elkezd az agyam emlékeket vetíteni a horizontra. Zenét nem hallani, csak mondatokat visszhangozni; illatokat érezni, de csak az agyamban, tompán; de a fények, a fények villódznak élesen. 

Started under neon lights and then it all got dark.

Behunyom a szemem és hagyom, hogy pörögjenek a diák.
Találomra ugranak be évekre visszamenőleg, jelentéktelen apróságok: arcok, érintések, felületek.
Vajon egy egyenesen haladok, ami a végtelenbe tart?! Vagy ez egy elcseszett karusszel lenne?
Egy helyben állok voltaképpen és csak a táj változik?
Csak behúzzák a díszleteket sorra?! Gyakorlatilag egy forgószínpadon állok és ugyanazok a helyszínek és egyszer minden körbe ér.

.
.
.
. 
Ezer másik tér lehetne a város 525,2 kilométerén, mégis itt találom magam, újra. 


Miért is ne, hisz minden történet ugyanarra a vázra épül fel. Ha 7 évig is kitarthat egy-egy bolygóállás, bizonyára most is ez történik.

Statisztikailag egy véletlen nem véletlen.

Van megint ez a különösen kimerült és szinte észrevehetetlen nyomás az éjszakai levegőben, ezekben a városi lámpák kreálta borostyán színekben fürdőzik, mint az erdő nesze. Ez a lágy morajlás, ami 24 óra alatt kicsinálja a lelket. 

(de neked ez is jól áll)

(mármint az urbánus félhomály)

Erőlteti, hogy most kell valaminek történnie, ahhoz hogy ez, ami MOST van, ne csak pillanat legyen, hanem indikáljon egy folyamatot, amivel hosszú távra lehet tervezni, de mégsincs benne a műsorfüzetben.
.

.
Fenébe.

Ez a mi sohánk. 

Te vagy az én sohám.


(És ebben igazán szeretnék tévedni)

Your anxiety is calling you vol.1

Ma két dologra jöttem rá, egy, hogy jó hentes lenne belőlem Velencén. Nem csak azért, mert a nevem Mészáros.
Kettő, hogy nem feltétlen jelent az se semmit, ha nem érzek már semmit.
Mert lehet nem akarok. Lehet, nem merek. Lehet blokkolja a Pfizer.
Lehet már elért engem is úgy igazán a pandémia legnagyobb hulláma, a recesszió és nincs már rá keret, hiszen statisztákra sincs már pénz, mint pár éve volt, hogy a háttér akár 30k ember legyen, most már 3 ember is tömeg és ugyanezen három tag lötyög minden szórakozóhelyen előttem, és nyugi, előtted is. Nincsenek már új arcok, vagy ha mégis, ők is csak a régiek közül emlékeztetnek valakire. 
Minden bézs, minden nude, minden épület sötétszürke és fehér. Minden basic, tölgy színű és matt lett. Minden jóvanazúgy, minden bírdmégkiegykicsit, minden majdleszvalahogy.
(Neked mindez pont jól áll)

Nem futja már a költségvetésből pillangókra a gyomorba, szikrákra az (első) érintésekhez, de még annyi szikrára se, hogy legalább rágyújtani rá lehessen.

Nem jönne már ki a benzinpénz se ahhoz, hogy megszámolhassam a mólókat a déli partnál.
(Minek is tenném, hiszen már egyetlen vitorlásról is te jutsz eszembe.)

Mindez arra enged következtetni, hogy véget ért az aranykor.
Egy olyan aranykor, amire a füstös, szegényesen kivilágított klubhelyiség volt a jellemző színtér, alacsony belmagassággal, kilátszó beton födémekkel, ahonnan a koncert felétől ránk csöpögött a  kicsapódott izzadság és 10-ből 9 alkalommal szellőzőrendszer híján egy felsőlégúti betegséggel tértünk haza. Helyek, ahol még az online pénztárgép bevezetése után sem volt fix ára a vodkanarancsnak, hanem szimpátia és dekoltázsmélység alapján határozták meg a napi árfolyamot per cl? Bár mindegy volt, mert berúgni egy ezresből is belehetett, vagy hát a Faházban, ingyen is.
Ez egy olyan generáció, ami szorongott akkor is, szorong most is, csak az öregedés legalább a férfiak zömének megadta időközben a sármját. Vagy hát a fiúkét, mivelhogy a gyümölcslére is ráírják, hogy gyümölcslé, annak ellenére, hogy csak 12% a gyümölcstartalma.
(Nem vagyok feminista, csak az ércelődés a szeretetnyelvem)

(A nőknek meg) közben fő le a kávé.

Két dologra viszont nem jöttem ma rá, egy, hogy vajon született-e konszenzus arról, hogy a 2020-as évet beleszámoljuk a korunkba vagy eltekintünk tőle. Kettő, hogy ha összeszámolok száz rohadt alvázú ukrán furgont az emhármason, akkor vajon kívánhatok-e egyet?

(Az úgyis te lennél.

Mattban, nude színekkel, egy fehér ház előtt, azzal a három statisztával a háttérben, akik mindig előttem állnak koncerten.)

22:22