Ma két dologra jöttem rá, egy, hogy jó hentes lenne belőlem Velencén. Nem csak azért, mert a nevem Mészáros.
Kettő, hogy nem feltétlen jelent az se semmit, ha nem érzek már semmit.
Mert lehet nem akarok. Lehet, nem merek. Lehet blokkolja a Pfizer.
Lehet már elért engem is úgy igazán a pandémia legnagyobb hulláma, a recesszió és nincs már rá keret, hiszen statisztákra sincs már pénz, mint pár éve volt, hogy a háttér akár 30k ember legyen, most már 3 ember is tömeg és ugyanezen három tag lötyög minden szórakozóhelyen előttem, és nyugi, előtted is. Nincsenek már új arcok, vagy ha mégis, ők is csak a régiek közül emlékeztetnek valakire.
Minden bézs, minden nude, minden épület sötétszürke és fehér. Minden basic, tölgy színű és matt lett. Minden jóvanazúgy, minden bírdmégkiegykicsit, minden majdleszvalahogy.
(Neked mindez pont jól áll)
Nem futja már a költségvetésből pillangókra a gyomorba, szikrákra az (első) érintésekhez, de még annyi szikrára se, hogy legalább rágyújtani rá lehessen.
Nem jönne már ki a benzinpénz se ahhoz, hogy megszámolhassam a mólókat a déli partnál.
(Minek is tenném, hiszen már egyetlen vitorlásról is te jutsz eszembe.)
Mindez arra enged következtetni, hogy véget ért az aranykor.
Egy olyan aranykor, amire a füstös, szegényesen kivilágított klubhelyiség volt a jellemző színtér, alacsony belmagassággal, kilátszó beton födémekkel, ahonnan a koncert felétől ránk csöpögött a kicsapódott izzadság és 10-ből 9 alkalommal szellőzőrendszer híján egy felsőlégúti betegséggel tértünk haza. Helyek, ahol még az online pénztárgép bevezetése után sem volt fix ára a vodkanarancsnak, hanem szimpátia és dekoltázsmélység alapján határozták meg a napi árfolyamot per cl? Bár mindegy volt, mert berúgni egy ezresből is belehetett, vagy hát a Faházban, ingyen is.
Ez egy olyan generáció, ami szorongott akkor is, szorong most is, csak az öregedés legalább a férfiak zömének megadta időközben a sármját. Vagy hát a fiúkét, mivelhogy a gyümölcslére is ráírják, hogy gyümölcslé, annak ellenére, hogy csak 12% a gyümölcstartalma.
(Nem vagyok feminista, csak az ércelődés a szeretetnyelvem)
(A nőknek meg) közben fő le a kávé.
Két dologra viszont nem jöttem ma rá, egy, hogy vajon született-e konszenzus arról, hogy a 2020-as évet beleszámoljuk a korunkba vagy eltekintünk tőle. Kettő, hogy ha összeszámolok száz rohadt alvázú ukrán furgont az emhármason, akkor vajon kívánhatok-e egyet?
(Az úgyis te lennél.
Mattban, nude színekkel, egy fehér ház előtt, azzal a három statisztával a háttérben, akik mindig előttem állnak koncerten.)
22:22
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése