Kimentett 9.0

2010. május

a közelmúltból:

"dekonjunktúrában. abban. nyakig"

"Utcatáblák: JÓKOR. JÓ HELYEN. Én inkább egy szélcsatorna közepére épített Árpád hídon jár-kelve érzem az ellenkezőjét, de minimum azt, hogy Ian Curtis fekete, HATE feliratú ballonkabátjában vagyok..."

"Társadalmi életének fő helyszínei: a Campus és a kávézók. Eddig ugyancsak k betűs, de csehesebb színtér párosult mellé: kocsma. Öregszem. Ez persze közhely kijelentése. Inkább változok. A változó körülmények hatására"

"Sz.Balázs eddig is megvolt nélkülem..."

[...]

"Káosz van, nem csak a légi közlekedésben, hanem a házam táján is. A január akklimatizáció miatt kiesett, a február már nem is tudom miről szólt, mert kitéptem az előző oldalt, márciusban sejtve, hogy valami nem stimmel, mérlegeltem, jobban tépelődtem, mint Macbeth. Áprilison rajta van egy ESCAPE matrica[...]. Májusban minden megmaradt remény, csak mint az elmúlt három évben. Az összehasonlítás és megint az ahhoz képest dönt romba..."
[...]

"Legkedvesebb gesztus a töröktől. A tea. Nem is rendeltem gyrost, mégis meghív rá. Olyan tradicionális. És a teló L-tól, meg hát a Másik. Hogy komolyan mondta, hogy üldögél velem egy hagyományos 40-es villanykörte fényében és olvasgatunk csendesen. Első buszig. Ehelyett a folytatás a Gödörnél, mert túl korán küldtek haza a rendőrök [...]. Bevárom az Oktogonnál. Ágit buszra tesszük. Mi meg átsétálunk a Deákra. Beszélgetés közben a Dávid név napokban kapott negatív konnotációja megkopik.

-Általánosítás.

Szerintem is. Kb 10-es alakulat, később kiderül hármójuk azért nem ismerős, mert turista. Részegek. Már messziről ordítják, hogy:

'Szevasztok-szevasztok, annyit isztok bebasztok!'

L-nak, ahogy a volt férjem mondaná, már eléggé kinn van a bundája, D szerint az alkohol fertőtlenít. B-al azon agyalunk, hogy melyik ujjal pöcköljük el a cigi végét és azt számoljuk hosszú percekig, hogy melyikünknek van hosszabb neve. A többiek minimál gitárra nyomják a reaggiet. Ritmusra tapossa a léceket. Nem. Ez nem ritmus. Közös éneklés, tiszta kumbaja. A Piliscsaba c. számot meg se nézem videón. Pedig olyan fless. A Csillag vagy fecske -Kecske az!-  persze, hogy előkerül. Négyszer legalább.

Mondom: kecske! Ettől ébredezek. A legjobb hogy a reggeli vonaton sem jutok el alfáig, hiába nem égnek a Siemensen a neonok, mert egy jó kedélyű tag, negyed órán át fütyörészi a Megy a gőzöst, és olyan embertömeg nyomorog körülöttem, a réseket meg hagymabűz tölti ki. Kicsit megijedek, hogy ez valójában egy éjszakai járat, de ahhoz már(!) korán van"

 [...]

"Kezembe nyomja a csupasz slusszkulcsot. Semmi kulcstartó vagy csak egy két évvel ezelőtti esemény hatására rozsdásodni kezdő fémkarika. Hisz’ azt már az élet is soknak érezné, ha csüngne rajta egy csicsás műanyag keretbe foglalt családi kép. Amúgy sem bírom az egyértelmű, nem pedig csak allegorikus jelentésükben valamit is érő tárgyakat, pláne nem egy olyan kis térben, mint egy kétszázhetesé. [...] Előrébb is húzom az ülést, hogy takarja az utolsó morzsát is az elcsámcsogott vizes kifliből."

[...]

"A sebesség mérő másfél éve nem működik. Azt mondja:

-Érzésre kell vezetni.

Kikanyarodunk az utcából. Eldönteni nem tudom, mi miatt parázzak jobban, majd abc sorrendben teszem: előbb azon, hogy nincsenek nálam az irataim, utána azon, hogy gyakorlatilag be vagyok tépve. A szélvédőn átsuhanó pókot viszont szerencsés előjelnek veszem. A légkör nem feszült, nem zavart, olyan megszokott. Az évenkénti átlag egyből, ez AZ az egy amikor figyel- mert rákényszerül. Megkérdezi [...] hogy a barátommal azért vagyok-e együtt mert a, jóképű b, nagy a farka. Most az egyszer nem járom a kötelező köröket, nem kérdezek vissza- és ti?- mondja magától, érzi, hogy nem mutatok kellő érdeklődést, megjegyzi, hogy ha nem érdekel, nem mondja. Bíztatom, hogy de, de mondjad csak, bár nem érdekel mennyire van mélyen az árkában, a válságában. Mert nincs is. Azt mondja:

- A szalagcím az, hogy túl a nehezén. Most jó. Innen minden megtérülni látszik. 
Odapillantok és látom a szemében a talán-t."

[...]

"Nem kell zene. Semmi helyi adó, ami Péterfy Borit játszik éppen pláne. Bekanyarodunk a hipermarkethez. Áthajol, lehúzza az abalkot kiszól a többieknek, hogy mi nem megyünk be. Hát ha így gondolod, bár nekem pisálnom kell, de hát persze, legyen meg a te akaratod. Akkor beszélgessünk, kártyám nincs. Nem mondom, hogy úgyis ritkán csevegünk. Ha mondanám se vennéd észre. Egyszer megemlítetted, hogy zavar, hogy emiatt ég a pofád, hogy nincs időd rám, de ezzel a kijelentéssel, mintha mostad volna is kezeidet. Úristen! Tudod milyen senkinek érzem magam melletted?! Jó. Rendben... még vágd a fejemhez, hogy nem tűnt fel, hogy hét hónapig nem voltam itt. Itt a papírmasé fal mögött, azt’ piszkáltam az állóvizet egy bottal vagy kavicsokat dobáltam. Értem én, hogy úgy érted, hogy a hét hónap nem tűnt fel nem az, hogy elmentem. De mit neked, hogy hol vagyok. Semmi közöm hozzád. Még a kivert kutyád se lehetek, hogy meguntál azt' kibasztál az út szélére, mert hát nem"

[...]

"Helyi fos rádiók. Parkolóban kell megvitatni a helyzetünket.

-Kellenek a sivatagok az életbe.

Igen, a családterapeutádnak igaza van. Ebben tuti. Kössz. Elfogadom.Rágyújtok. Még mindig ezt a mocskos kék bondot szívod. Utálom az ízét. De ha lúd legyen kövér.  [...] Sok mindennel lógsz. A listám hosszú, a fejemben őrzöm. Ha kinyomtatnám körbeérné az egyenlítőt. Kétszer persze. Így túlzóbb. A listán azok a pillanatok vannak, amikor én értékeltelek túl. Ennyiszer bizony"

[...]

"Érzem, hogy ennek, így: a MI szónak, ami a te meg az én, de csak elméletileg persze, meg abszurdan, tudod, a kis vászonra vitt szatírámban, szóval, hogy ennek nem csak az abszolút értéke a fontos, mert már nem hiszem, hogy nekem van is valami közöm hozzád, illetve több, mint bárki másnak, aki vezette már ezt a verdát. "Olyan nincs, hogy annyi szív hiába onta vért s keservben annyi hű kebel szakadt meg"... Nem a honért. Értened kell, hogy értem..."

[...]

"-És mért hagytad abba az írást? Azt jól csináltad!

Csináltam, biza. Múlt idő. Past tense. Passé composée, amit akarsz. Csehül is elmondom, hogy minulý čas. De nosza! Ennyitől, hogy mondod, bókolsz, majd regényeket fogok írni. Nem is a best seller a lényeg. Te megvalósítod magad látom. Van itt mindenféle project meg nevek..."

[...]

"Kezdett így kínossá válni a csend, emésztetlen dolgokat nem közöltem, megtöri a csendet egy sün, amin át, NEM hajtok. Aztmondja: - Nem halt meg...akkor bukkantunk volna. De így is gyilkos vagyok, húst eszem. Sosem iszom és így mekkora haszonrátám van. Ezen agyalok meg, hogy a faszt ülök itt, nézzem a fehér csíkot az éjszakába, az út közepén a legjobb lenne nekihajtani a Balatonnak vagy minimum egy fának. Erősen gondolkozom rajta, de hát együtt nekünk meghalnunk sem szabad. Már nem tudom kitől idézem. Ady. Folytatom, hogy jőni fog, mert jőni kell egy jobb kor... nézek rá... durvább, mint a szélmalomharc. Bekanyarodunk a földútra. Mondom neki nézze meg a Controlt. Mondom Joy Divison. Azt mondja vágja a csávót, meg amik lettek, a zenekar úgy érti, a csávó nélkül, utána, posthumus. Tudom, hogy nem nézi meg.  [...] Elbambulok, de kinyílik a csipám, mikor hirtelen az orrom hegyénél látom a tranzit féklámpáit. Fék. Képernyővédő: vaddisznócsalád siet át az úton. Mi rávágjuk, hogy nyulak. Ennyire vagyunk képben. De hogy cukik. Papa, mama, gyerekek. Vagy tizennégy. Nem ismerős, kérdem? -És Warsaw volt az eredeti nevük. Bekanyarodunk a T.... utcába. Kiszállunk közli, hogy még senki nem uralta ennyire a kocsit. Pláne egy perc után. Mondom magamban csak, de talán mosolygok, hogy kedves. Biztosít arról, hogy a vezetésben még mindig jó vok, bár ezt gyakorolni kellenek eszközök. T azt mondja az irodalomhoz, nem. Csak toll és papír. Festőnek kéne menni. 
Színpaletta. Tempera. Ecsetek.
Kapun befelé menet közli, hogy "kösz, hogy nem vezettél neki egy fának." Meglepődök. Érezte..."

[...]

"A házigazda tüzet gyújt. Innentől az est meg majd minden, fasza lesz, szalonnákat tűzdelünk vöröshagymával a nyársra és a teraszon egy fémhordóban megsütjük. Téma a gyereknevelés [...]. Hangsúlyozza megtérül minden. Engem kérdeznek, hogy legutóbbi családomnál hogyan is volt meg mint, hogy textil vagy eldobható. Nem. Nekem ehhez semmi közöm. Nekem sosem lesz. Pláne nem volt. Nem tudom mi volt ez az egész elmúlt három év. Papírmasé bizonyára. Nem volt itt választás. Nem kellett volna mérlegelni. Belebonyolódom a belső monológomba és úgy érzem, hogy T sztorijai engem erősítenek álláspontomban, a háborúban, amit magam ellen viselek[...]. Merthogy Amerika nem úgy büntet, hogy nem ad több hamburgert, hanem, hogy földig bombáz"

[...]

"Ott a penészfolt alatt, pókháló mellett behunyom a szemem, de egy percet nem alszok. Reggel 9-ig azt érzem, hogy egy perc már csak és KO leszek. Mégse. Úgy horkol, mint egy szívdobogás. Nézem a penészfoltot, mert már látom. Világos van. Bennem zavaros. Nem tudom féljek-e, hogy ezt a penészgombát belélegezve lesz-e valami bajom, vagy hogy ez a darázs itt a párnám mögött csak tetteti, hogy halott vagy tényleg az, és a fullánkja életre kelhet-e egyáltalán. A sarokba vagyok szorítva. Pisilnem kell, de átkell másznom többeken is. Lefotózom a gerendákat. Olyan szépen párhuzamosak. Végkövetkeztetésképp arra jövök rá, hogy egy képességem van: a taszítás"
[...]

"Taszítani a Másikat. A helyzet az, hogy elfogyott a kezdőtőke, hogy nincs erőm kiemelkedni, vagy csak hajlani rá. Bármit is tenni és hülye, kínos helyzetként elkönyvelni. Május. A május mindig kegyetlen. Egy olyan kéz, pofona, ami mindeddig etetett.
[...]

"Értékelhetetlenné vált. Nem is tudom hová tenni. Mert biztos nem tehető sehová"

[...]

"A [...]hétvége kimondottan üdítő és impulzusokkal teli mivoltja és a feedback-ek miatt, amit a közvetlen mikro-környezet és ameddig a szem ellátott- nyújtott, úgy éreztem, hogy hegyeket tudnék mozgatni, annyira feltöltődtem és inspirálódtam és aztán egy kettő véget vetett ennek az, hogy bámulhattam a felezőcsíkokat bambán, mikor éppen az M7-esen Budaörs felé jövet felhívott anyám, hogy meghalt a dédnagymamám [...]"

 


[...]

"...leginkább azzal szembesít ... " (temetés után)

"Ott ültem a rekamién, a dédnagypapám fiatalkori, katonai képével szemben és ettem a száraztésztás gyorspogácsát a halotti toron. A sírfeliratról tudom, hogy húszban született és hetvenhatban halt meg. Egyszer mesélték hogyan, azt hiszem a másik dédnagypapám volt az, aki taposóaknára lépett a Kőbánya melletti erdőben. [...] Harmincnégy év után újra együtt vannak Nagyival"

[...]