Figyu, neked nem olyannak tűnik innen a Balaton mintha a végtelenbe nyúlna, mint a tenger szokott a horizonton? Néha elhiteti velünk ez a mocsok tó, hogy a baktérítőig húzódik. Pedig ez itt csak a helyi végtelen. Az a végtelen, amit a Kárpát-medencében leginkább megengedhetünk magunknak. Azt mondtam már, hogy a déli partról mindig egy furcsa analógia jut eszembe, mondhatnám úgyis, hogy te jutsz eszembe, de nem akarom, hogy túlságosan magadra vedd. Tudod, ahogy mész egyre beljebb, távolodva a parttól, van pofája ennek a tónak néhol sekélyebbnek lenni, mint a parthoz közelebb. Pedig azt várnád, logikusan, hogy minél beljebbre mész, annál mélyebbre jutsz, de hát csaknem. Persze nem hibáztatom ezért. Téged se, nyugi. Mert hát mégsem mozoghatunk szélesebb spektrumon, mint amit a Kelet-európai kereteink megengednek. Pedig olyanok vagyunk, mi ketten, igen, mint egy Kundera regény szökevényei. Legalábbis lehetnénk azok. Megvan bennünk hozzá a potenciál. Milan csípne, tudom. Engem inkább, de ezt se vedd magadra, légyszi, mert azért mindjárt mondok valami aranyosat is, hátha megértesz valamit a bájos csehszlovák milliőből, amibe néha beleképzelem magunkat. Persze csakhogy ne folyton bokáig állva legyünk a Balatonban.
Tudod miért néztem a minap zavaróan közelről az arcod, mintha térképet próbálnék memorizálni, úgy koncentrálva? Mert reméltem, hogy ha elég hosszan nézlek, megjegyezve a legapróbb részleteit, majd bevésődik a legesendőbb tekinteted, ahogyan akkor nézel rám, amikor tudod hogy megadod, amire pontosan vágyom: ami éppen van, ahogyan így mi, ketten, egymásnak simulva itt-ott egyszerűen csak létezünk. Együtt. Mert tudnod kell, a letargia fajsúlya miatt, ez lesz az a tekintet, ami eszembe fog jutni akkor is, mikor más mellett ébredek. És szerelmes leszek. Szerelmes leszek, mert annyira más ő, mint te. De neked is kell még ám egy másik lány a legtorokszorítóbb érzéshez. Kell egy másik, akit ugyanígy ide hozhatsz, hogy aztán majd a teste vonaláról eszedbe jusson az én testem vonala és egy bárcsak. Hogy bárcsak újra úgy néznék rád, mint mikor mindennél jobban akartalak.
De ezt se veszed túlzottan magadra azért, ugye?! Ez is csak olyan, mint a helyi végtelen. Kárpát-medencei keretek között nekünk már csak ennyire futja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése