Lábjegyzetek

A Balaton legkékebb zöldje, a Duna csillogása, sötétedő égen a lampionok fényei, a Szabadság híd zöldje, az ibizai házak vakító fehére, a vörös szőrszálak a szakálladban, a pizzaszél égett feketéje; az őszi fák aranysárga levelein átsütő nap vibrálása, a tenger illata, a fenyőerdők illata, vagy ahogy megcsap a kürtőskalács illata a büdös pályaudvarnál, a mindenkin másképp érződő kék MEXXé, az autópálya egyhangúsága, a Tisza-tó bája- és egyhangúsága; ködben a város épületeinek sziluettjei, a havas hegycsúcsok magassága, a szarkalábaid mélysége, a nyárutó szeplői (a tieid főleg), az utolsó méterek félmaratonon, a titkaink, a hajnali belváros kihaltsága-mint a munkaszüneti napoké; a szállodai ágynemű friss hidegje, ugyanezen friss hideg egy későnyári reggelen, és ugyanezen későnyári reggel megfoghatatlan könnyűsége; az ajkaid nedvessége, az augusztus keserédessége (mint a vasárnapoké), a falatokra felszeletelt gyümölcs plusz élvezeti értéke, a villámlás cikkcakkjai, a tüzijáték ropogása; amikor valami forróbb (a tested), mert hideg a kezem...